Referenciák

"Melindával vezetői szupervízióban találkoztam. Rengeteg jó szupervíziós tapasztalatom volt már korábbról, mert nagyon jó szupervízorokkal hozott össze korábban is a sors.

Melinda munkáját ebben az erős mezőnyben is a legjobbak közé sorolom.

Szakmai tudása, rálátása, vezetői tapasztalata, valamint elképesztő hatékonysága, célirányossága miatt a legjobb szívvel ajánlom, és jómagam is mellette döntöttem a stáb szupervízióját illetően."



Weigl- Kiss Erika   Intézményvezető 

Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezete

Családok Átmeneti Otthona

"Melinda nagyon pozitív, kedves személyiség. Megjelenése barátságos, emberi. Kommunikációja az első e-mailtől kezdve egyenes, konkrét, érthető, barátságos, közvetlen. Jelenléte, hanghordozása megnyugtató, biztató. Nagyon figyelmes, nyitott, szakmailag felkészült, de ha kell, akkor határozott, jól tudja mederben tartani az eseményeket. Ugyanakkor, ha a helyzet úgy kívánja, akkor az emberi oldalát sem fél őszintén megmutatni. Mindenkinek bátran ajánlom. Nekem nagyon sokat segített, nagyon jót tett a közös munka és remélem, hogy lesz még lehetőségem igénybe venni a segítségét. "


Koós Kata

  Intézményvezető 

Zirci Önkormányzati Szolgáltató Központ 

"Melinda mindig pontos és precíz, rendkívül nagy szakmai gyakorlattal rendelkezik. Az általa vezetett szupervíziós folyamatot kiválóan koordinálja, maximálisan jelen volt benne. Melinda megbízható és elkötelezett szakember, akinek munkája nagyban hozzájárulhat az eredmények és a siker eléréséhez. Biztos vagyok benne, hogy másoknak is nagy segítséget nyújthat, ezért szívből ajánlom őt. "








László Emese

Budavári Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltatási Központ

"Precíz, lényeglátó, empatikus, jó visszajelző, s jó kérdéseket megfogalmazó szupervizor Melinda. Próbáljátok ki Ti is!"



Szondi Tibor

Intézményvezető 

Down Alapítvány

Melindával egy munkahelyi kérdés kapcsán találkoztunk.

Személyisége és kisugárzása annyira megnyugtató és bizalmat árasztó, hogy szinte észrevétlenül jutottunk minden alkalommal a "hogy vagy ma" kérdéstől a mély felismerésekig. Nagyon figyel és meghallja a szavak mögött megbújó, ki nem mondott kételyeket, kérdéseket.

Olyan volt beszélgetni Vele, mintha egy barátommal beszélgetnék, mégis nagyon átgondolt és professzionális volt minden ülés. Kézben tartotta és irányította a beszélgetést.

Jó szívvel ajánlom Őt!

Pintér Csilla

HR-igazgató helyettes

Szöllősi Melinda-szupervizor
Minden jog fenntartva 2023
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen!